Megbocsátás

MEGBOCSÁTÁS

(Mindenből van kiút!)

Minden eseményért te magad vagy a felelős! Mindent magadnak vonzottál be az Univerzum törvényei szerint. Tudod, a gondolat hatalma… Ne hibáztass másokat a saját problémáidért! Önmagadnak is bocsáss meg! Ha önmagadnak megbocsátasz, másoknak is meg tudsz.

Gondold végig, már megtörtént, úgysem tudod megváltoztatni, lehet, hogy így kellett lennie. Ha ezt minden alkalommal gyakorolod, amikor mérges leszel, haragszol, így sikerülni fog elengedni. Biztos, hogy mindennek pont így kellett megtörténnie, hiszen rájössz te is, - ha még eddig nem jöttél rá -, véletlenek nincsenek! Fogadd el az eddigi döntéseidet, bocsásd meg magadnak, ha ezért esetleg haragudtál volna magadra!

Sokkal jobb a megbocsátás, de annak olyannak kell lennie, mintha meg sem történt volna! Minden sérelmet elfelejteni, mintha meg sem történt volna! Igen, tudom, hogy nehéz! (csak először hiszed, hogy nehéz!) Eleinte… Mégis megéri! Senki másért, csakis önmagadért! Tegyük meg önmagunkért!

Tedd meg önmagadért! Neked lesz jobb! Ha megbocsátasz, elengedsz egy sor negatív érzelmet.

A másik ember egy tükör számodra. Nem érdemes ítélkezni, mert mindenki olyan, amilyen, pont azt kell ebben az életben megtestesíteni, amiből tanulhat, fejlődhet. Neki is olyannak kell lennie, mint ahogy nekünk, neked is.

Próbálj meg ítéletmentesen élni, mindenkit elfogadni. Akkor már nem is kell megbocsátanod senkinek sem… Ha mégis ítélkeztél, nem baj, ember vagy! Megtetted, hát megtetted, bocsásd meg magadnak!

Nézz mindig mindenkire úgy, mintha most látnád először. Felejtsd el a múlt fájdalmait, ne a múltat testesítse meg a jelenléte se másnak, se önmagadnak!

„Nem tudjuk megoldani a magunk által okozott problémákat,

   Ha ugyanúgy gondolkodunk, mint amikor létrehoztuk őket!”

                                 /A.Einstein/                                                                                                                                                                                                                                                                                       /AlbertEinstein/

Valójában nincs szükséged másra, csak arra, hogy hajlandó legyél változni, változtatni, elfogadni, befogadni a fényt. Szeresd meg az életed úgy, ahogy van, engedj, és létezz szabadon!

A kulcs nálad van önmagadhoz, és minden általad előidézhető változáshoz, minden kérdésre magadban van a válasz! Életünk értelme megélni a szívünkben dédelgetett álmot, mindannyian egyek vagyunk, képes vagy bármire, mert határtalan szabad lény vagy te is! Az vagy, ami lenni szeretnél, nem kell mást tenned, mint hinned! Hinned az álmaidban, az erődben, önmagadban! Ha elestél, nem baj, állj fel, menj tovább! Tudd, hogy olyan a világ körülötted, amilyen szemmel nézed! Változtass a szemszögeden, és meglátod, minden megváltozik – benned, magadban…

&

Tulajdonképpen ez mind szép és jó, de hogyan működik ez a gyakorlatban?

Kaptam erre válaszokat:

"...sajnos nem tudom a fejem a homokba dugni és azt mondani, meg sem történt és hogy ma látom először.... mert akkor egyszerűen csak hagynám, hogy rajtam élősködjenek.

...biztos én vonzottam be, csak nem találom a megoldást....
...Szerintem ehhez a megbocsátáshoz az szükséges, hogy érezzem, hogy ők azt a tettet megbánták, szívből. No de addig, amíg ez nem alakul ki bennük és a bocsánat nem hangzik el, nekem sem megy. ...nehéz továbblépnem.... mert azt érzem, hogy ők újra és újra lehúzzák a bőrt rólam... no ilyenkor? Menj tovább és fogadd el, hogy ennyit tudtak?

...mi van akkor, ha ez éppen a saját családod? Hagyod magad továbbra is elhordani vagy elzárod magad ez elől... de akkor én tenném őket rossz helyzetbe.... 

...ha tovább segítesz korlátokkal, újra és újra átvernek...

...egyszerűen nem értem, hogy ha ők a tükröm, akkor én lennék ennyire szívtelen?"

A válaszom ilyenkor:

Mindenkinek vannak hasonló szituációi, lehúzói, kizsákmányolói, és olyanok, akik a mi energiánkból táplálkoznak, (mert hagyjuk, mert megengedjük), de nem az a fontos, hogy a másik ember mit tesz, vagy mit nem, hanem az, hogy mi hogyan reagáljuk le! Sőt! Az sem számít, hogy mi mit tettünk meg, vagy nem tettünk meg...

Na, persze, könnyű ezt mondani, de aki benne él, annak bizony eleinte kőkemény, és ha nem figyel magára, bármikor visszaeshet. Egyszerűen átveszi az elme a hatalmat, és újból ő irányít, olyan gondolatokat küld, hogy az csak na, és akkor ismét felforr az agyvíz...

... aztán, amikor kiborul az a bizonyos, akkor megint rá kell jönnünk, hogy ezzel is csak magunknak ártottunk, a világ mindaddig nem változik, amíg mi negatív érzelmeket küldünk a tükrünk felé!

- El kellene fogadni, hogy ő is mi vagyunk, (hiszen mindannyian egyek vagyunk) és nem azon töprengeni, hogy ők miért teszik, és ők hogyan változzanak, hanem nekünk kell megtenni azt a bizonyos lépést a változás felé, aztán a környezet, a másik én, ha lassan is, de biztosan elindul a változás útján!

- van, aki nem bírja, és távozik, van aki örökké sanyargatja magát, van, aki belenyugszik, és megadja magát, van aki pedig csak annyit tesz, amennyi tőle telik - többet nem is kell tennie.... Mindenki tegye bele a magáét, amennyi tőle telik!
Ez pedig nem homokba dugott fejet jelent, csak elfogadást, mert ha tudjuk, hogy a másik ember is mi vagyunk, akkor nem vagyunk képesek megbántani önmagunkat!
- A tükör nem azt jelenti, hogy szívtelenek vagyunk, hanem azt, hogy olyanok nem szeretnénk lenni, de mivel folyton energiát adunk a nemtetszésünknek, ezért még jobban magunkhoz kötjük azt!

Minden éremnek két oldala van, ha például nem lenne sötét, nem ismernénk a fényt, nem tudnánk örülni neki!
Tehát javaslom az elfogadást, és azt, hogy érezzük át a másik helyzetét, fogadjuk el, hogy abban a helyzetben nem tudott mást tenni... az volt, az tűnt részéről is a legjobb megoldásnak! Mindenki előbb saját magát tegye helyre...

Más részről, hiába él a köztudatban az a mondás, miszerint "az ember nem válogathatja meg a családját, csak a barátait!" - de igen! Bizony, nem véletlen vagyunk éppen abban a családban, éppen olyan rokonokkal, mert pontosan tőlük kell tanulnunk, nekik meg tőlünk! Az elfogadást, a feltétel nélküli szeretetet, a megbocsátást, az emberi kapcsolatokat, és minden egyebet, ami még jön! Semmi sincs véletlen!

Békülj ki magaddal!

Húsz évvel ezelőtt ismertem meg azon emberek közül párat, akik valamivel másképp gondolkodtak, mint én, és az átlag. Azt figyeltem meg, hogy ez családi hagyomány náluk. Sokszor teljesen ledöbbentem, amikor nem úgy reagáltak egy-egy helyzetre, mint mások. Azt hittem, ők egy különleges faja az emberiségnek, és nincs hozzájuk hasonló.

Mondok egy példát:

Adva volt egy ember, aki rendszeresen dühkitöréssel jelezte nem tetszését, vagy ha korlátozták abban, amit tenni akart.

Ilyenkor azt mondták neki:

- Békülj ki magaddal! – és mintegy felülről néztek le rá, hogy mi a baja önmagával, miért tombol, mint egy eszement.

Nos, ilyenkor én azon csodálkoztam, nem veszik észre, hogy nem magával van baja, hanem X – el, és Y – al, hiszen azokra haragszik, mert megbántották, és nem hiszik el az igazát.

Később rájöttem, ebben is mekkora igazság van…

Ha ugyanis mások miatt tombol valaki, akkor tulajdonképpen önmagával van baja, mert olyasmit vetít ki rájuk, ami neki nem tetszik, amit ő nem tud elfogadni! Valóban fölösleges mások konoksága, és véleménye miatt bárkinek is kikészülni. Érdemes elfogadni mindent és mindenkit úgy, ahogyan van, ha érezzük, hogy mindennek így kellett megtörténnie, akkor nyugodtak lehetünk. Természetesen, álljunk ki önmagunkért, és a véleményünkért, de ne próbáljuk megváltoztatni a másik ember hitét, és véleményét, hiszen a belső meggyőződését nem dönthetjük le, mert az neki nem tenne jót! Fogadjuk el, hogy az univerzum tudja, mi a jó nekünk, és a helyzetünket mi választottuk, nem véletlen vagyunk ott, ahol.

A megbocsátás című írásomban bővebben is kitértem rá, hogy ha önmagunknak mindent meg tudunk bocsátani, el tudunk fogadni, akkor elérhetünk egy olyan belső békét, ami állapottá válik, és végtelen nyugalmat eredményez. Bölcsen mosolyoghatunk a színházon, és nem veszünk részt teljes erőbedobással a cirkuszban, mintegy felülről nézhetünk le rá!

Tehát: Engedj, fogadj el, bocsáss meg, vedd úgy, hogy így van jól, mert így igaz…

Békülj ki magaddal!

Millió gondolat

Millió gondolat

nem enged pihenni,

elmém a hatalmat

ismételt átveszi…

Féktelen zsibvásár,

villámlik, mennydörög,

az agyam kalapál,

s a lemez felpörög.

Zakatol a szívem -

dúl belső háború,

dübörög a fejem,

dörömböl, vasra húz…

Egy egész zenekar

lármázik odabenn,

éktelen robajjal

csörömpöl, ingerel.

Mi ez a zsibongás,

mikor lesz nyugalom?

Miért búg, ordibál,

s gyötör egy fájdalom?

&

Nem minden gondolat

azonos a léttel…

azt hitted, hogy te vagy?

- s ő használt tégedet!

Figyeld a hangokat,

de meg ne tévesszen,

tudd, hogy az nem te vagy,

csak figyelj öntelen!

Rájöttél – megdöbbensz…

- elmúlt a szenvedés…

találd meg békédet,

s ölel a létezés!

Feledd a múltadat,

mi volt, már nem számít,

tiéd a pillanat,

a jelen megérint…

Jelenlét gyakorlat. - /Eckhard Tolle/